Energiahatékonyságról

Energiahatékonyságról

Az Európai Bizottság egyik prioritása az éghajlat- és energiapolitika. Egyén szintjén is sokat tudunk tenni egy kis odafigyeléssel, amivel nemcsak energiát és pénzt takaríthatunk meg, hanem a környezet megóvásához is hozzájárulunk. Az alábbiakban különböző tippek olvashatók.

FŰTÉS:

Ha spórolni szeretnénk, alapvető fontosságú a fűtés szabályozására, a hőfelhasználás mérésére szolgáló rendszer kiépítése. Ezt egy-egy lakásban megvalósítani nehéz, a lakók közös akaratára van szükség egy ilyen beruházáshoz. A lakóközösség egyetértését azonban nem könnyű megteremteni, hiszen a fűtés korszerűsítése elég drága mulatság, viszont jelentős költségmegtakarítást érhetünk el, a távhőszámlákat akár 50 százalékkal is csökkenthetjük, ha kicseréljük a nyílászárókat és szigeteljük az egész épületet.

Az OTTHON MELEGE PROGRAM segít!

Szerencsére ezt az összeget nem kell teljes egészében a lakástulajdonosoknak állniuk. Az állam különböző fejlesztési programokon keresztül jelentős összegekkel támogatja az energetikai korszerűsítést. 2015 márciusában indult a program, melynek keretében több ezer nemcsak panel, hanem téglaépítésű lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg. Érdemes pályázni, hiszen a kormányzat célja hogy a programban résztvevő lakások energetikai besorolása legalább 2 kategóriával javuljon. A pályázat keretében pénzt lehet nyerni szigetelésre és nyílászárók cseréjére, fűtésrendszer korszerűsítésére, emellett megújuló energiát használó rendszerek kiépítésére is. A 60 lakásosnál nagyobb társasházak ebben a programban nem vehetnek részt, számukra is készül majd pályázat.

A felhasznált hőenergia mennyisége jelentős mértékben függ:

  • az időjárástól

Enyhébb tél esetén kisebb, hidegebb télen pedig magasabb lesz a számla, illetve a hődíj elszámolás összege.

  • a melegvíz-felhasználástól

Az éves hőfelhasználás akár 20-25%-át is kiteheti, ha nagymennyiségű meleg vizet fogyasztunk.

  • az épület fizikai tulajdonságaitól
    Állapota nagymértékben befolyásolja a fűtési hőfogyasztást.
  • az épülettel való fokozott törődéstől
    A gyakran nem túl nagy költségekkel járó javítások, a huzat, a szigetelési hiányosságok megszüntetése a hőfogyasztás csökkenésében is megmutatkozik.
  • az épület fűtési hálózatának beszabályozottságától
    Rosszul beszabályozott fűtési hálózatnál gyakori, hogy míg egyes helyeken éppen csak 20 Celsius-fok a hőmérséklet, máshol nyitott ablak mellett is 24-25 Celsius-fok van.
    A beszabályozás, a fűtési rendszerek tervezésére és létesítésére szakosodott vállalkozásokkal elvégeztethető.
  • a radiátorok szabályozhatóságától
    A fűtést az egyéni hőigény, komfortérzet szerint szabályozhatjuk, a termosztátfej pedig a nem kívánt túlfűtést automatikusan megakadályozza.
  • az úgynevezett átfolyós egycsöves fűtési rendszer szabályozhatóvá tételétől
    Átkötő szakasz beépítésével, ami néhány ezer forintba kerül.

Ha sikerült szabályozhatóvá és mérhetővé tenni a távfűtést és még mindig nem vagyunk elégedettek a költségeinkkel, kis odafigyeléssel tovább mérsékelhetjük kiadásainkat. Lássuk a leghatásosabb trükköket!

  • Vegye lejjebb a fűtést! Ha lejjebb tekerjük a fűtést 1 Celsius fokkal, körülbelül 5 százalékkal csökken az energiafelhasználásunk.
  • Állítsa be a termosztátot! Programozza be úgy a termosztátot, hogy alacsonyabb hőfokon fűtsön éjszaka és akkor, ha Ön nincs otthon. Ezzel akár 7–15%-kal csökkentheti az energiaszámláját.
  • Szellőztessünk röviden! Télen 5-10 percre teljesen tárjuk ki az ablakokat, akkor nem hűl ki a lakás.
  • A téli napsütéses napokon húzzuk szét a függönyt, a napsütés kisegítő fűtésként működhet.
  • Ne minden helyiségben legyen azonos a hőmérséklet. A konyhában elég a 18 Celsiusfok, a nappaliban 20, a fürdőszobában 24 Celsius fok az ideális.
  • Rendszeresen tartsuk karban, portalanítsuk és légtelenítsük a fűtőrendszert, mert ezek nélkül akár 10-15 százalékkal is nőhet a fogyasztás.
  • Szereljünk hővisszaverő fóliát a radiátorok mögé, mivel így nem a falat fűtjük, akár 5-6 százalékot spórolhatunk.
  • Ne rakjunk bútorokat, ne lógassunk függönyt a radiátorok elé, mert azok akadályozzák a meleg levegő áramlását.
  • Párologtassunk, mert a nedves levegőt melegebbnek érezzük a száraznál.
  • Ha nincs pénzünk nyílászárócserére, vastag függönyökkel takarjuk el az üvegfelületet, a hézagokat pedig szigetelő habbal tömítsük el.
  • A hideg burkolatokkal fedett padlóra (konyha fürdőszoba, előszoba) a téli hónapokban tegyünk vastag szőnyeget.

Az épületek energetikai korszerűsítéséhez szükséges összeget a Társasház lakás-takarékpénztári megtakarítással is előteremtheti.

Egyéb spórolási tippek:

Ne pazarolja az energiát!

  • Vásároljon hatékony háztartási készülékeket! Ha hűtőszekrényt, mosógépet vagy egyéb háztartási készüléket vásárol, válasszon A+++ energiahatékonysági címkével ellátott modellt. Gondoljon rá, hogy két A+++ energiahatékonyságú készülék között is nagy különbség lehet az energiafogyasztás terén – válassza azt, amelyik kevesebbet fogyaszt!
  • Nyáron használjon ventilátort! A ventilátorok sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a légkondicionálók.
  • Ha nincs szükség rá, kapcsolja le a villanyt. Ha lekapcsol 5 lámpát a lakásban, mikor nem használja őket, évente kb. 20.000 Ft-tal kell kevesebbet költenie energiára, és 400 kg-mal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.
  • Kapcsolja ki az elektromos készülékeket! Ne csak a távirányítót nyomja meg, hanem magán a készüléken lévő kikapcsoló gombot használja. Egy napi 3 órán át bekapcsolt, a fennmaradó 21 órában pedig készenléti üzemmódban hagyott tévékészülék a teljes energiafogyasztásának 40%-át a készenléti üzemmódban használja fel.
  • Használjon többcsatlakozós, kapcsolóval ellátott elosztót az elektromos készülékekhez! Így amikor nincs szükség rájuk, egy mozdulattal kikapcsolhatja őket, és ezzel 10%-nyi energiát is megtakaríthat.
  • Húzza ki a mobiltöltőt a konnektorból! A konnektorban hagyott mobiltöltő akkor is fogyaszt energiát, ha nincs a telefonhoz csatlakoztatva. Mielőtt nyaralni indul, minden készülék csatlakozóját húzza ki a konnektorból! Az elektromos berendezések még kikapcsolt állapotban is fogyasztanak energiát, ha nem húzzuk ki őket.

Környezettudatosság a konyhában

  • A hűtőszekrényt és a fagyasztót ne tegye hőt kibocsátó berendezés mellé, mert sokkal több energiát fogyasztanak, mintha távolabb vannak elhelyezve.
  • Rendszeresen olvassza le a régi típusú hűtőszekrényeket és fagyasztókat, vagy cserélje le őket újabb modellre. A modern hűtőszekrények már automatikus leolvasztási funkcióval vannak ellátva
  • A hűtőszekrény hőmérsékletét 1–4 °C közé állítsa be! A fagyasztó ideális hőmérséklete-18°C. Ha ennél alacsonyabb hőfokot állít be, 1°C-onként körülbelül 5%-kal növeli az energiafogyasztást, az ételek eltarthatósága viszont nem változik.
  • Portalanítsa a hűtőszekrényt! A poros csövek miatt 30%-kal nőhet a hűtő energiafogyasztása.
  • Ne tegyen forró ételt a hűtőszekrénybe! Energiát takarít meg, ha előbb megvárja, amíg kihűl az étel.
  • Pakolja tele a fagyasztót! Kevesebb energiát igényel a hűtés, ha a fagyasztó tele van. Szükség esetén vízzel töltött műanyag palackokkal is megtöltheti.
  • Használja ki jobban a sütőjét! Ha már egyszer felforrósította a sütőt, használja ki az alkalmat, és süssön meg egymás után több finomságot. Így csak feleannyi gázt vagy energiát használ fel, mintha két külön alkalommal kapcsolná be a sütőt.
  • Főzés közben tegyen fedőt a főzőedényekre, ezzel is energiát takaríthat meg.
  • Vágja apró darabokra a zöldségeket! Így lerövidítheti a főzés idejét.
  • Forralja fel a vizet vízforralóban, mielőtt zöldségeket kezd párolni a főzőlapon.

Környezettudatosság a fürdőszobában

  • Zárja el a csapot fogmosás közben! Ezzel több liter vizet takaríthat meg.
  • Fürdés helyett zuhanyozzon! Ez négyszer kevesebb energiát fogyaszt. Szintén energiát takarít meg azzal, ha alacsony nyomású zuhanyrózsát használ.
  • Ellenőrizze, hogy nem folyik-e a WC-lefolyó. Ha ereszt a tartály, egy nap alatt akár 200 liter víz is kárba veszhet – mintha teljesen feleslegesen 50-szer lehúzná a WC-t.
  • Takarékos mosás
  • Csak akkor indítsa el a mosógépet és a mosogatógépet, ha tele vannak! Ha csak félig telik meg a mosógép, használjon energiatakarékos programot.
  • Mosson alacsony hőmérsékleten! Napjaink mosó- és mosogatószerei már olyan hatékonyak, hogy alacsony hőmérsékleten is tisztává varázsolják a ruhát vagy az edényeket.
  • Kerülje az előmosás használatát! A modern mosógépek lehetővé teszik, hogy kihagyjuk az előmosási ciklust, ezzel 15%-kal csökkentve az energiafogyasztást.
  • Ne használjon szárítógépet! Minden egyes szárítási ciklus 3 kg szén-dioxid kibocsátásával jár. Ha kiteregetve szárítja a ruhákat, azzal nemcsak a környezetet védi, hanem a ruháit is tovább tudja majd hordani.
  • Vasaljon egyszerre nagyobb mennyiséget! Így megtakarítja azt az energiát, ami a vasaló egy-egy alkalommal való felforrósításához szükséges.

Energetikai tanácsadásért a mellékelt dokumentumban található tanácsadó társaságokhoz fordulhat.